A következő történet nem mese. Épp ezért én, Joep Sheyt Hartha atya, a Legendárium IV. krónikása, a legbiztosabb forrásból, vagyis városunk legidősebb lakosától, a 204 éves Gilgo-tól a boszorkánytól tudom meg, és foglalom írásba.

Seless, ez a nagy város volt az egész helyzet kialakulásának oka. Mikor édesanyámmal ráléptünk Calamíret földjére a többi Túlélővel együtt, mindenki úgy érezte, hogy ez lesz az a hely, ahol az örök béke fog honolni. Felépítették az első ideiglenes iskolát, amibe én is jártam; a városi tanács épületét, melybe minden faj küldött 1-1 képviselőt; a házakat, lakóalkalmatosságokat, és a többi.
Bár a démonok meglehetősen ellenségesek voltak mindenkivel szemben - hisz mégsem tagadhatják meg jellemüket - de nem gyilkoltak (vagy ha igen, az nem derült ki). A tanácsban is kivételes egyetértés honolt az örök béke és az egyéb ügyes-dolgos bajok kérdésében.
Már elvégeztem az iskolát, épp nyár volt, emlékszem. A selessi nyarak kellemesek, köszönhetően a tenger közelségének, a vakító napsütés sem párosult elviselhetetlen hőséggel. Tehát ekkor épp mentem hazafelé, mikor szörnyű nagy robbanás hallatszott, majd rengeteg madár süvöltve, riadtan menekült az ég felé. Többen kijöttek otthonaikból, és keresték a robbanás forrását. Pár perccel később óriási tömeget láttam iszonyatosan gyorsan közeledni, csörgéseikből lehetett következtetni, hogy fegyver van náluk. Többen kérdezgették, hogy Kik ezek? Bennszülöttek? és a többi. A nagy zűrzavarban elbújtam egy árokban, jól betakartam magam lapulevelekkel, de úgy, hogy lássam azért, mi történik. A mai napig emlékszem, szegény riadt Hionra, az egyik szomszéd kisfiára... szegényke... tudja, elérték a házakat a titokzatos támadók... és mint a csirkét ni, úgy elvágták a torkát szerencsétlen kisfiúnak, és az anyjának is. És a többi otthon tartózkodóét is. Bár lehet, hogy azokat agyonverték, megkínozták és a többi...
Szóval, a támadók. A támadók, pontosan láttam, nem benszülöttek voltak, hanem sötételfek és mágusok, és démonok... Mikor végetért az öldöklés, sokkal telve hazafutottam, mikor megláttam édesanyám fejét. A testét pedig nem találtam sehol. Szóval itt ájultan rogytam össze mint ez a rongy ni. 
Mikor felébredtem, egy félhomályban úszó teremben találtam magam, mellettem egy elf ült, és borogatta a homlokom. Kérdésemre, hogy mi történik ebben az istenek által vert városban, azt felelte, hogy a tanácsban történt valami, amit én úgysem értenék, és ezért fellázadtak a démonok, majd melléjük álltak a sötételfek és a gonoszabb mágusok is. Kiderült, hogy ez a hely azok számára lett kinevezve, akiket nem öltek meg a támadók, és apróbb sérüléseik vannak.

Egy pár napon belül az emberek is szerveztek egy sereget, majd támadást indítottak a Seless mellett táborozó támadókra. A támadást követően az elfek is harcba szálltak.

Végül, egy héttel az első mészárlás után, a városi tanács feloszlatta a még megmaradt tagjaiból álló önmagát, és kijelentették, hogy vándorlásnak indul három csoport, ki-ki merre akar, arra menjen.

Az első csoport elfekből állt főleg, a második emberekből, a harmadik pedig a gonoszokból - bár ők nem a városban gyülekeztek. Két napon belül összecsomagolt mindenki, és elhagyták Selesst, a három legkülönbözőbb irányba. Voltak olyanok, akik Selessben maradtak, mint én is.

Később kiszámították, hogy a Selessi polgárok közül csupán kevesek haltak meg. Pedig nekem elhihetik, láttam a nagy vérengzést... de ők tudják. A lakosság több mint fele viszont vándorútra kélt, így Seless meglehetősen üres maradt.

¤ Joep Sheyt Hartha atya, Seless, Túlélők után 199 ¤